Vasárnap érkeztem Barcelona-ba. Azért jöttem, hogy részt
vegyek az Erasmus kurzuson, megismerkedjek
várossal, és közben magammal is . Mit lehet tenni, ha az ember
pszichológus… A legnagyobb izgalmat az jelentette, hogy hogyan fogok egyedül a kurzuson,
egy idegen országban, idegen emberek között, egyedül utazva helyt állni.
Megérkezésem után kitaláltam, hogy valami vagány helyen
fogok ebédelni, úgyhogy egy jó előr megtervezett kirándulást tettem a város egy
külső szögletébe, ahol az ebéd, a kávé és a frissen facsart narancslé segített
megérkeznem, annak ellenére is, hogy ezért a kiruccanásért az óriási
bőröndömmel kellett keresztül kasul tömegközlekednem a városon. Az már itt kiderült, hogy alapvetőn, ha
valamit eldöntök azt nehezen engedem el, ha a trópusi melegben izzadok is, a
cipekedés nem akadály, én ott ebédelek, ahol nekem tetszik.
A szállásom egy belvárosban élő kazasztáni család utcára
néző, teraszos kis szobája. Az volt a célom, hogy egy hotelszobánál valamivel
reálisabb bepillantást nyerjek az itteniek életébe, és ez így meg is
valósulhat, bár a közös nyelv hiányában inkább csak egymás mellett élünk,
ezekkel az amúgy nagyon kedves emberekkel. Persze itt már rájöttem arra is,
hogy néha az idillikus elképzeléseim a valóságban új színeket öltenek, néha jól
esne egy független hotel szobába hazaérkezni, és nem idegen emberek otthonába.
A vasárnap hátralévő részében csak kószáltam a városban,
ismerkedtem a spalettás gyönyörű homlokzatok szegélyezte utcákkal, a mindenütt
árnyékot biztosító hatalmas fák látványával, és a sokszínű embertömeggel.
Vacsorára, szintén ajánlás menté, egy apró sikátorban megbúvó, de annál
népszerűbb helyen ettem a spanyolok méltán híres paella-jából. Hazafelé
szembesültem vele, hogy a város életének meghatározó része sötétedés után
indul, de nálam a fáradtság győzött ezért csak a hazaérésig vettem részt a
katalán éjszakai életben.
Ma reggel a kurzusra érkezve megismerkedtem társaimmal, akik
Közép- Kelet Európa minden részét képviselik (Bulgária, Lengyelország, Csehország,
Észtország), és a tanárunkkal, aki bár nem lóg ki a helyiek közül elsőre, de
gesztikulációja hamar elárulja, hogy valójában Olaszországból költözött Barcelonába.
A kurzus első napján elsősorban egymással, egymás iskoláival
ismerkedtünk. Izgalmas volt a korábban
szintén a Szovjet Unió részét képező országok iskoláinak ismerős vonásait.
Ezen túl elindítottuk a közös gondolkodást arról, hogy a természetüknél
fogva kíváncsi diákokat, gyerekeket, hogyan lehet a saját oktatásukba minél
inkább bevonni. Izgalmas gondolatokat hallottunk arról, hogy milyen fontos
megtanítani a felnövekvő generációt arra, hogy digitális eszközeink, ne a
létezésünk, időtöltésünk céljai, hanem annak eszközei legyenek. Fontos volt
számomra az a gondolat, hogy arra az alázatra neveljük magunkat, és a diákokat,
hogy bár sok információ elérhető manapság mindenki számára, ettől még nem
válunk minden téma szakértőjévé.
Szó volt még az érintés, az észlelés, az érzelmek és az
aktív részvétel szerepéről a tanulásban, amik fontos előremutató irányokat
képviselnek, az alapvetően megfigyelés, és passzivitás fókuszú elavult oktatási
módszerekhez képest.
Most már a negyedik napom töltöm Barcelona-ban. Tanulok a kurzuson, tanulok a világról, és tanulok sokat magamról, szóval ebből a szempontból minden a terv szerint halad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése