A kurzus utolsó két napja volt számomra a leg inspirálóbb, élvezetesebb. Kiderült, hogy tényleg pszichológus vagyok, tényleg az emberi tapasztalatok ér érzelmek érdekelnek a legjobban, és bármikor örömmel merülök el a művészetek medencéjében, tengeráben, sőt akár az óceánjában is.
Csütörtökön az egész délelőttöt a helyi nemezeti múzeumban töltöttük. Antik templom belsők freskóitól, kortárs performance szerű videó installációkig, a múzeum minden művészeti korszakot bemutat különböző alkotásokon keresztül. A kurzus keretei között úgy kószálhattunk órákon át ebben a múvészeti fellegvárban, hogy feladatba volt adva, hogy egyrészt keressük meg, mi az, ami minket személyesen a leginkább megérint, amihez kapcsolódni tudunk, másrész gyűjtsünk anyagot egy témakörhöz, amiből otthon a diákoknak órát tarthatunk. Én a saját érzéseim figyelésében, a művészetre hangolódásban lubickoltam egész délelőtt, olyannyira, hogy a modern kori festményeken már végig kellett rohannom, hogy utolérjem a többieket. Bár nem óra anyaghoz kerestem képeket, de az anya gyermek kapcsolat ábrázolását sok képről, sok korszakból megörökítettem. Inspiráló és izgalmas feladat volt, ami azt hiszem,sok szempontból hasznos lehet minden embernek szakmájától függetlenül.
Ma a múzeumi tapasztalatok mentén sokat beszéltünk arról, hogy a jelenlegi iskolás generáció diákjait hogyan érdemes bevonni a saját fejlesztésükbe, oktatásukba, hogyan lehet őket olyan tapasztalatokhoz segíteni, amin keresztül szinte észrevétlenül fejlődnek. Valószínűleg fontos elfogadnunk, hogy a világ vátozik, a technológiai fejlődés miatt nem át kell alakítani az oktatást, hanem egészen újra kell gondolni a célját és a mikéntjét. A kultúra, a civilizáció otthonossá tétele minden pedagógus, szülő, talán minden ember feladata, de ennek az eszözei nem mindig magától értetődőek.
Összességében a kurzus sok gondolatot felfrissített, megerősített bennem, és a bevonódásról nagyon értékes saját tapasztalatot adott.
Ami pedig a saját magam, és a város megismerését illeti... Azt hiszem tegnap a Casa Battló-ban (Gaudi egyik legkülönlegesebb alkotása, egy gazdag barcelona-i család számára) volt egy fontos felismerésem. Azt hiszem az az igazság, hogy nekem nem igazán tetszik Gaudi építészete, látom, hogy szép, értem, hogy a funkció és az ornamentika összekapcsolásában fantasztikusat alkotott, és ez tiszteletreméltó. Nekem mégis kicsit sok. Engem vonz a letisztultság, a természetesség. Mindenesetre erről nem Barcelona-ban fogok tanulni. A visszafogottság fogalmát ez a város nem ismeri, és ez rendben is van így. Mióta ezzel a tudással szemlélem a környezetem, az embereket, az épületeket, a kidekorált járdát, a túlcsorduló ornamentikát, kifejezetten élvezem. Ez egy számomra új világ, aminek a felfedezése izgalmas, és a tudat, hogy azért majd haza mehetek, a gátlásossabb, kicsit keserűbb, cinikusabb hazámba, ami mindezzel együtt a sajátom, nagyon értékessé teszi ennek a látogatásnak a még hátralévő napjait.
Tegnap este egy igazi spanyol kis étteremben Tapas-t vacsoráztunk egy észt lánnyal, ma egy lengyel lánnyal a varázslatos zenélő szokőkutat fogom meglátogatni, és a hétvégén még egy picit távolabbi tengerpartra is ellátogatok majd, hogy minél több színét, ízét vihessem majd az emlékeimben haza Katalóniának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése