2022. május 26., csütörtök

Projektösszefoglaló

 A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola egy budapesti intézmény, mely alap- és középfokú oktatási feladatokat lát el. Diákjaink átlagos képességűek, kevés SNI és BTM gyermek van, ennek ellenére néhány osztályban vannak kevésbé jó képességűek. Iskolánk külön erőssége a közösségépítés, mely által minden diákot be tudunk vonni. Az elmúlt időszak azonban nagyobb kihívást jelentett számunkra. A heterogén csoportjainak lemaradó diákjai kevésbé éltek meg sikerélményt a digitális oktatás során, és az elmaradó közösségi programok miatt. Egyrészt azért pályáztunk a projektre, hogy meglévő módszertani tudásunkat bővíthessük és megtaláljuk az utat a heterogén csoportok minden tanulójának megszólítására. Szintén kihívást jelentett az elmúlt időszak pedagógusainknak is. A sok elmaradt program és az online munkamódszer okán most kevésbé motivált a tantestület, veszítettünk nyitottságunkból. Az ő motiválásuk és kiegyensúlyozottságuk érdekében is pályáztunk a jelen projektre.

Szeretnénk elérni, hogy minden diákunk sikerélményt élhessen át az oktatásban is: a gyengébbek számára is legyen esélyegyenlőség, de a tehetségesek is saját tempójukban fejlődhessenek. Folyamatos sikerélmény javítja a diákok motivációját s ezáltal teljesítményüket. Amennyiben a különböző képességű tanulók mind megtalálják a nekik való feladatot és szerepet, javul az iskolai légkör, a diákok közötti összhang és az egymás támogatása. Így a heterogén csoportok kezelése egyszerűbbé válik, a szakadék pedig csökken a gyengébb és kiemelten tehetséges diákok között. Másik célunk, hogy iskolánk pedagógusai motiváltabbak és kiegyensúlyozottabbak legyenek, s a tantestületben jobban működjön a harmónia. A tettre kész tanárok egyénileg, de munkaközösségi szinten is könnyebben fejlesztik módszertani tudásukat, s szívesen vesznek át jó gyakorlatokat, akár egy későbbi job shadowing során is. Emellett lelkesebben szerveznek közösségi programokat, vagy csoportos diákmobilitást.

Projektünkben 6 kollégát szeretnénk külföldi továbbképzésre küldeni, hogy módszertani eszköztárukat bővítsék a sikerélmény biztosítására-, motiválásra-, a felzárkóztatásra- digitális és offline tanításra alkalmas eszközökkel. A média és technológia központú kurzuson ezen eszközök megfelelő módon és jó időben történő használatát sajátítja el a résztvevő. A Wien erleben: offline und online tanfolyam is részben digitális módszertant ad át, de fontos része a kultúrán keresztül megvalósuló tanítás is. A finn oktatás titkának megismerése, a holisztikus és sikerélmény-központú oktatás a célja egy másik kurzusnak. Szintén a sikerélményt és a differenciálást segíti a projektalapú tanulás kurzuson való részvétel. A tapasztalati tanulás kurzus pedig a kirándulások, táborok élményanyagát segít a lehető legnagyobb hozadékkal feldolgozni. A boldog iskolákkal kapcsolatos tanfolyamon a tantestület és az iskola minden egyes szereplőjének jólétéhez vetető utat sajátítja el a résztvevő.

A mobilitásokon megtanult módszerek itthoni kipróbálása, adaptálása, valamint tantestületi megvitatása és elterjesztése után iskolánk módszertani gyűjteményének bűvölését várjuk a projekttől. Így a tanórák élvezetessebbé válnak, mindenkit  megszólítanak, melynek hozadéka a diákok sikerélményének növelése, aktivizálása (online és offline oktatásban is), a hatékonyabb differenciálás, az esélyegyenlőség növelése lesz. Azt várjuk, hogy iskolánk pedagógusainak mentális egyensúlyára és motivációjára is jó hatással lesz a projekt. Az új módszerek sikere, valamint a pedagógusok jólétére való vezetői odafigyelés kiegyensúlyozottabb és lelkesebb tantestületet teremt. Ez megjelenik majd a jövőben tervezett job shadowing és csoportos diákmobilitás projektekben való lelkes részvételben, a nemzetközi programok felé történő ismételten nagyobb nyitásban is. Összességében azt is várjuk, hogy az elmúlt időszak nehézségein intézményi szinten túljussunk a módszertani és szemléletbeli felfrissülés által.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Heti ötlet: Ráhangolódás

Ráhangolódás az órára: Idegen nyelvnél, de bárhol alkalmazható. Könnyebb úgy elkezdeni beszélni, ha egy 9-12 képből/fotóból álló képsorozat ...